MATRIX INTELLIGENCIA –

MATRIX INTELLEKTUS

Mert szeretjük és tiszteljük az életet.

Információk

Hogyan kerül a Matrix Drops cseppekbe az információ?

A szükséges elemek rezgéseit teleportációval lehet rögzíteni a készítményekbe. Magyarázatul szolgál erre:

„ A francia virológus Luc Montagnier, 2008-ban orvosi és élettani Nobel díjas, aki az AIDS-et okozó HIV felfedezéséért kapta a díjat. A kutató a közelmúltban kimutatta: az ember örökítő anyagát is alkotó DNS-molekula alacsony frekvenciájú elektromágneses hullámokat bocsát ki. E hullámok segítségével a DNS képes vizes oldatok között teleportálni, vagyis tényleges fizikai kapcsolat nélkül közlekedni. Montagnier által szignalizációnak nevezett folyamat végezetével, a tudós megmérte az eredeti és a teleportált közeg elektromágneses sugárzását.
A teleportált közeg mindkét mintájában azonos jeleket mért. Írásában kifejtette: a DNS – oldatnak speciális elektromágneses sugárzása van – melyeket egymás mellett tárolt speciális körülmények között, s ennek hatására a tiszta víznek is azonos elektromágneses sugárzása lett.
Az elektromágneses tér általi teleportáció eddig ismeretlen területnek számított, amit csak manapság sikerült meghódítani. Eddigi kvantum teleportáció rekordját – hatszáz méter – egy bécsi kísérlet állította fel. Ezt követően, más egyetemi tudósoknak szintén sikerült tizenhat kilométerre megismételni ugyanezt egy foton párral.”

HEALY FREKVENCIATERÁPIA

healy

A Healy a krónikus fájdalom, fibromyalgia, vázrendszer fájdalmai és migrén kezelésére, valamint az elme betegségeinek – például depresszió, szorongás és kapcsolódó alvászavarok – támogató kezelésére szolgáló orvostechnikai eszköz.

Vásárlásához regisztráció szükséges: healy.shop.hu

Regisztrációs link: https://partner.healyworld.net/Matrix

Szponzor neve: Matrix

Ajánlott termékek

  • wellstar-green-gold-imune-alga

    Wellstar Green Gold Imune alga 4×180 kapszula

    45.700 Ft Akció!
  • Wellstar Green Gold Imune alga – 180 kapszula

    12.800 Ft Akció!

Garanciáink

 

Garanciáink